A BOKRÉTA.
Suttog fejedelmi
erdökben a szellö;
a lányka sietve
leszáll a patakhoz,
belöle vizecskét
vassal övedzett
korsókba merítget.
Úszkálva közelg egy
bokréta a lányhoz,
illatözönlö
rózsák- s ibolyákból.
Fogdosva a lány a
bokréta után nyúl,
ah íme a hüvös
habokba lecsúszik.
Ejnye te pompás
bokréta, ha tudnám;
ki puha földbe
ültete, annak
gyürümet og' adnám.
Ejnye te kedves
bokréta, ha tudnám,
ki gyenge füzérbe
foglalt, neki adnám
hajambol a tücskét.
Ejnye te kedves
bokréta, ha tudnám,
ki téged a hüvös
vizre eresztett,
annak od' adnám
fejem koszorúját.
Knihovna České společnosti rukopisné [sign. 417]